TÁG Természettudományos Labor

Sajtószoba

„Kísérleti tereppé” válik a TÁG

2013. március 25.
Debrecen - A 318 millió forintos beruházás teljes mértékben uniós támogatásból valósul meg.

Kiválóan felszerelt természettudományos laboratóriumot alakítanak ki a tervek szerint jövő július végére a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban. A laborvezetővel, laboránssal és két szaktanárral működő egységet a cívisváros és a környező települések 25 iskolája használhatja majd. A pedagógusképzésekkel (digitális anyagok felhasználása, korszerű pedagógiai, laborhasználat) összekötött fejlesztésre az önkormányzat tavaly nyújtott be pályázatot, míg a támogatásról az év végén született döntés. Most a városnak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal közös konzorciumot kell létrehoznia a projekt megvalósítására.
Remek lehetőség

– A beruházás április 1-jével kezdődik, ennek keretében május elején elindul a közbeszerzési eljárás, majd az eredménytől függően, a terv szerint júliusban hozzákezdenének a labor kivitelezéséhez. Ez hét-nyolc hónapot vehet igénybe. A beruházás jövő július végére fejeződne be – tájékoztatta a Naplót Somogyi Béla kulturális, szociális és oktatási ügyekért felelős alpolgármester. Hangsúlyozta: a korszerű laboratórium egyebek mellett lehetőséget nyújt a természettudományos oktatás fejlesztésére, a reál tárgyak iránti vonzalom erősítésére. A képzésekbe a Tóth Árpád Gimnázium pedagógusain kívül huszonöt iskola szakos tanárait is bevonják.

A projekt költségvetésében a személyi kifizetések mellett csak a tananyagok licenszdíja 50 millió forint, a laboratórium átalakítása-felújítása 40 millióba kerül, míg a felszerelésre (demonstrációs lézer optikai készlet, függvénygenerátor, spektrométer, oszcilloszkópok, interaktív táblák, stb.) a bútorokkal együtt 33 milliót költenek.

Forrás: www.szon.hu/%E2%80%9Ekiserleti-tereppe%E2%80%9D-valik-a-tag/2226829

« Vissza
HírekGaléria